
Nemzetiségi


Beszámoló: Tarjáni Német Nemzetiségi Dalkör Egyesület 2024. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSA
A Magyarország Kormánya Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által kiírt pályázaton elnyert összeget informatikai eszközökre, népszerűsítő szóróanyagra, fellépőruhákra, illetve buszköltségre szerettük volna fordítani, melyek magasabbra emelnék tevékenységünk szakmai színvonalát. Mindez nagyban hozzájárulna az általunk féltve őrzött értékek megóvásához, illetve a fiatal generáció részére is rendelkezésre állna. Ezzel a modern technikával megvalósul a nemzedékekről nemzedékekre történő helyi sváb kultúra megismertetése és átadása. Dalkörünk nem rendelkezik saját bevétellel. Annak érdekében, hogy a működésünkhöz szükséges kiadásokat fedezni tudjuk, a dalkör tagjai havonta tagdíjat fizetnek. Egyesületünk átlagéletkora 65-70 év, melyet szeretnénk csökkenteni ifjabb sváb gyökerű tagok toborzásával. Annak érdekében, hogy felkeltsük a fiatalabb nemzedék érdeklődését a sváb népdalok ápolására és megőrzésére, muszáj lépést tartanunk minden tekintetben a mai kor modern elvárásaival. A dalszövegek, kották sokszorosítása jelenleg nem megoldott, csak külső segítséggel tudjuk megvalósítani. A pályázatban elnyert összeg egy részéből egy mulifunkciós készüléket vásároltunk, ezzel már önállóan meg tudjuk oldani a szövegek, kották, egyéb iratok, szórólapok nyomtatását.
Továbbá a megemelkedett buszköltségek kifizetése nagy terhet ró a kórusunkra, mivel bevétellel nem rendelkezünk.
A pályázatban elnyert összeg fennmaradó részéből fedeztük a 2024. évi buszköltség kiadásait. Ezzel a támogatással volt lehetőségünk eljutni a bécsi Városháza Ádventi programjára, ahol egy nagyon színvonalas műsort adhattunk elő.
Magyarország Kormánya által a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 900.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesültünk. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását! Pályázati azonosító: NCIV-KP-1-2024/1-000363.

Beszámoló: TARJÁNI KÓRUSTALÁLKOZÓ
Kórustalálkozónk 2024. február 4-én került megrendezésre a Tarjáni Sportcsarnokban (2831 Tarján, Rákóczi út 13). A 2024. évi rendezvényen így összesen 8 meghívott csoport vett részt az ország különböző szegletéből. Az összes meghívott vendég 350 fő volt. A csoportokat vidám zeneszóval köszöntötte a helyi Általános Iskola zenekara. A kórustalálkozóra érkező csoportok gondosan kiválogatott sváb és német dalcsokrokat adtak elő, az újabb, kevésbé ismert dalokat örömmel hallgattuk.
Különösen színessé tette a rendezvényt, hogy minden fellépő csoport a települése sváb népviseletében érkezett. A találkozó kiemelt színfoltja, hogy a csoportok egymás közötti társalgásnál is a sváb és német nyelvet használták leginkább. Természetesen a hivatalos köszöntés is két nyelven történt.
A hangszeres kíséret – többnyire harmonikakíséret – is fontos eleme a délutánnak.
A dalok között német nyelvű verses és prózai művek is elhangoztak, többnyire országos német szavalóversenyre jutott fiatalok előadásában.
A rendezvény méltóságát jelöli, hogy családok generációi ültek a közönség körében: unokák-dédunokák a nagyszülőkkel-szülőkkel.
A rendezvényt közös vacsora zárta, melynek elmaradhatatlan része a jó hangulatú dalolás.
A találkozó Tarjánban igazi ünnepnek számít, szép számmal jönnek el meghallgatni a fellépőket, és az ismert dalokat együtt énekli a közönség és a hallgatóság a résztvevő csoportokkal. A délután tetőpontja a két közös ének éneklése együtt a hallgatósággal, így mintegy négyszázan énekeltük a záródalt.
A falu kiemelt rendezvényei közé sorolható ez a magas színvonalon megrendezésre kerülő országos találkozó, melyet a helyi falutévé minden évben rögzít, digitalizál és elérhetővé teszi minden érdeklődő számára. Az előkészítési munkálatokban segédkeznek a helyi civil szervezetek, akik természetesen lelkes résztvevői rendezvényünknek.
A tarjáni kórustalálkozót Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 600.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását! Pályázati azonosító: NKUL-KP-1-2024/2-00195.

Projektbeszámoló: Hangszer vásárlása a Tarjáni Német Nemzetiségi Fúvószenekar számára
A Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat a német nemzetiségi identitás megőrzése részeként igen fontosnak tartja Tarján sváb népzenei hagyományainak ápolását, bemutatását és átadását a jelenkor és az utókor számára.
A fenti zenei hagyományok megőrzése részeként a Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat 2024-ben támogatási kérelmet nyújtott be 1 db Yamaha tenor saxofon beszerzésére a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán.
Az elnyert 400.000,- forint pályázati pénzből egy új Yamaha tenor saxofont szereztünk be a Tarjáni Német Nemzetiségi Fúvószenekar tagja, Schwarzinger Dávid részére.
Dávid 2024. decemberétől már az új hangszeren próbált és első „hivatalos” zenei fellépése az új saxofonnal a Tarjáni Német Nemzetiségi Fúvószenekar nagysikerű újévi koncertjén volt, 2025. január 11-én.
A „Hangszer vásárlása a Tarjáni Német Nemzetiségi Fúvószenekar számára” megnevezésű projektet Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 400.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását!
Pályázati azonosító: NKUL-KP-1-2024/4-000033

Beszámoló: Tarján Községért Baráti Kör – Egyesület 2024.évi költségvetési támogatása
Tarján Községért Baráti Kör 1990-ben azzal a céllal alakult, hogy segítse a község sokoldalú fejlődését, a közösségi kapcsolatok kiteljesedését, szervezett kereteket teremtsen a közösségi kapcsolatoknak. A településen a kulturális élet fejlesztése, a hagyományok feltárása, megismertetése kiemelten a német kultúra ápolása az elsődleges.
A szervezet székhelye:2831 Tarján, Béke utca 5.Működésünk helyszíne:2831 Tarján, Jókai út 6.Egyesületek Háza. Egyesületünk rendszeresen havonta egy alkalommal ,az évente meghatározott programtervezetünk szerint tart összejövetelt. Egy alkalommal nyílt napot tartunk, amire megszólítjuk a falu fiatalabb lakosságát is tagtoborzás céljából. Tervezzük a Tarjáni Ifjúsági Klub tagjainak integrálását egyesületünkbe.
A falu minden civil szervezetével együttműködünk, kiemelten a Nyugdíjas klubbal.
Egyik fő célunk a német nemzetiségi épületek (pl. a Tájház) állagának megóvása, rendszeresen segítünk karbantartási munkák (pl festés) elvégzésében A német kultúra hagyományápoló ünnepségein részt veszünk, segítünk a szervezésben és lebonyolításban.
A Tarján Községért Baráti Kör testvérkapcsolatot ápol a staufenbergi baráti körrel a „Tarian Verein”-nal. A kapcsolat már 33 éve töretlen, amit Tarjánban 2023.májusában ünnepélyes keretek között megerősítettünk. Tarján Község Önkormányzata, valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzat az egyesületekkel együttműködve minden évben elkészíti a falu kulturális programját.
A Baráti Kör is tevékenyen részt vesz a német nemzetiségi kulturális programokban. A falu egyik legnagyobb rendezvényén a Zenei Fesztiválon, az őszi rendezvényen a Szüreti Napokon, melynek fő szervezője a tarjáni Bacchus Bortársaság aktívan munkálkodunk. Az Ádvent első ünnepének megszervezése ,együtt a Német Nemzetiségi Óvodával és a Német Nemzetiségi Általános Iskolával.
A közös tevékenységek során szükséges volt egy egységes tarjáni baráti körös arculatra, egy egyesületi póló viselésével, melyen szerepel a község címere és a Tarján Községért Baráti Kör felirata.
A fenti öltözéket a Tarjáni Zenei Fesztiválon viseltük először.E rendezvény 33 éves múltra tekint vissza
Elnyert pályázati összegből 50 db, vegyesen férfi és női feliratos póló beszerzése történt Bikás és Kiss Kft-től(2800 Tatabánya,Marasztok utca 9).
Egyesületünk tervei között szerepelt, hogy más sváb településekkel felvegyük a kapcsolatot, megismerjük egymás programját, kölcsönösen részt vegyünk egymás rendezvényein.
A kölcsönös eszmecserével segítenénk egymást a szervezésben, és lebonyolításban.
Nálunk a Zenei Fesztivál nagy szabású nemzetiségi rendezvény, melyre határainkon túlról is érkeznek fellépők. Szívesen bemutatnánk tapasztalatainkat más hasonló hagyományőrző egyesületnek is.
Ezért Egyesületünk Esztergomba és Visegrádra is ellátogatott. Mindkét település német nemzetiségű. Egy egésznapos kirándulás keretében megismerkedtünk mindkét településsel. Egyesületi képviselőivel eszmecserét folytattunk, megbeszéltük mindkét település közösségi élet fenntartásában szerzett tapasztalatait.
Tarján Községért Baráti Kör tagjait a Virágh Kft 2822 Szomor, Pesti út 1 szállította.
Tarján Községért Baráti Kör – Egyesület 2024.évi költségvetési támogatása
megnevezésű projektet Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 700.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását!
Pályázati azonosító: NCIV-KP-1-2024/1-000381

Projektbeszámoló: Advent Tarjánban
Tarján Községért Baráti Kör 1990-ben azzal a céllal alakult, hogy segítse a község sokoldalú fejlődését, a közösségi kapcsolatok kiteljesedését, szervezett kereteket teremtsen a közösségi kapcsolatoknak. A településen a kulturális élet fejlesztése, a hagyományok feltárása, megismertetése kiemelten a német kultúra ápolása az elsődleges.
A szervezet székhelye:2831 Tarján, Béke utca 5.Működésünk helyszíne:2831 Tarján, Jókai út 6.Egyesületek Háza. Egyesületünk rendszeresen havonta egy alkalommal ,az évente meghatározott programtervezetünk szerint tart összejövetelt. Egy alkalommal nyílt napot tartunk, amire megszólítjuk a falu fiatalabb lakosságát is tagtoborzás céljából. Tervezzük a Tarjáni Ifjúsági Klub tagjainak integrálását egyesületünkbe.
A falu minden civil szervezetével együttműködünk, kiemelten a Nyugdíjas klubbal.
Egyik fő célunk a német nemzetiségi épületek (pl. a Tájház) állagának megóvása, rendszeresen segítünk karbantartási munkák (pl festés) elvégzésében A német kultúra hagyományápoló ünnepségein részt veszünk, segítünk a szervezésben és lebonyolításban.
A Tarján Községért Baráti Kör testvérkapcsolatot ápol a staufenbergi baráti körrel a „Tarian Verein”-nal. A kapcsolat már 33 éve töretlen, amit Tarjánban 2023.májusában ünnepélyes keretek között megerősítettünk.
A Baráti Kör is tevékenyen részt vesz a német nemzetiségi kulturális programokban. A falu egyik legnagyobb rendezvényén a Zenei Fesztiválon, az őszi rendezvényen a Szüreti Napokon, melynek fő szervezője a tarjáni Bacchus Bortársaság.
Fontosnak tartottuk, hogy az Advent Tarjánban ünnepségsorozatot továbbra is színvonalasan rendezzük meg.
Az első Adventi ünnepet a Tarjáni Német Nemzetiségi Óvoda műsora nyitotta, a hagyományokra épülő előadás nemcsak magyar hanem német nyelven is elhangzik. Ezután a Német Nemzetiségi Dalkör karácsonyi műsorát halhattuk.
Megnyitottuk a kézművesek utcáját is, ahol a kézműves bemutatókon felül a Baráti Kör gasztronómiai kínálattal várta az érdeklődőket.
A második Adventi vasárnapon a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói léptek fel. Műsorukban a német nemzetiség kulturális hagyományainak megfelelően szerepelt a “Christkindl” is. Előadásuk szintén magyarul és németül is elhangzott.
Az Adventi rendezvényekhez szükségünk volt hangosításra, az előadók díjának rendezésére, és a kézművesek, valamint a gasztronómiai bemutatkozások körülményeinek megfelelő kialakítására. Mk Discotechnika Kft-től 3325 Noszvaj,Kölcsey Ferenc utca 6 beszereztünk egy LED reklámtáblát, VIDA XL Europe-től egy 3*6 m rendezvény sátrat, Sátorpartner Toolport cégtől egy 4*8m ponyva sátrat, Hamza Attila E.v. 2831 Tarján, József A utca 10 vállalta a hangosítást a rendezvényeken.
2024.december 22-én a tarjáni Római Katolikus Templomban egy nagyon magas színvonalú Adventi műsort adott Pitti Katalin opera énekesnő, és Pálmai Árpád egyházi zenész. Zongorán kisért Hegedűs Valér. Adventi hétvégék megkoronázása volt a művésznő előadása. Hegedűs 2001 Bt számlázott előadói díjat.
Advent Tarjánban megnevezésű projektet Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 600.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását!
Pályázati azonosító: NKUL-KP-1-2024/2-000230

Projektbeszámoló
A Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola energiahatékonyságot elősegítő köznevelési célú beruházása
A támogatást igénylő adatai: Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat
Székhely: 2831 Tarján Rákóczi u. 39.
Projekt kezdő időpontja: 2024. január 19.
Projekt befejező időpontja: 2024. június 13.
Helyszín: 2831 Tarján Rákóczi 13.
Elnyert támogatás összege: 9.700 000 Ft
A Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat, mint a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola fenntartója 2024-ben folytatta az intézmény 2023-ban megkezdett energetikai korszerűsítését. Korábban két gázkazán szolgált az iskola fűtésére, melyekkel évente 5.200 – 8.600 m3 földgázt használtunk el. Az iskola épülete ugyan jó hőszigeteléssel rendelkezik és nyílászárói is korszerűek, ennek ellenére a megemelkedett földgázárak jelentős terhet róttak a fenntartott köznevelési intézményre.
Még a 2023. évi energetikai beruházásunkban az iskola gázkazánjait váltottuk ki két korszerű, energiatakarékos hőszivattyúval, de biztonsági tartalékként természetesen a gázkazánokat meghagytuk, így szükség esetén azokkal is fűthető az iskola. A beruházás folytatásaként, a jelen 2024. évi energetikai korszerűsítési projektünk egyik részében a hőszivattyúk működtetéséhez szükséges „zöld” villamosenergia ellátást biztosítottuk olyan módon, hogy az iskola meglevő 23,78 kWp teljesítményű napelemes rendszerét bővítettük további 14,76 kWp kapacitással. A 36 db, egyenként 410Wp teljesítményű napelemből álló rendszer elegendő villamosenergiát termel a két hőszivattyú környezetbarát, megújuló energiából történő működtetéséhez. Az új napelemek az A-épület Sportcsarnok felőli tetőfelületére kerültek felszerelésre. A jelen 2024. évi energetikai korszerűsítési projektünk másik részében az iskola B-épületének mind a 8 tantermébe Midea gyártmányú, 3,5kW-os hűtő-fűtő klímákat építettünk ki, az fűtési szezon eleji ill. végi időszak áthidalására.
A projekt célja, hogy a fenntartott intézmény éves fűtési költségeit jelentősen csökkentsük és a fűtési rendszerünk a fosszilis energia (földgáz) helyett megújuló energiára épüljön.
A beruházást Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 9.700.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását!
Pályázati azonosító: NEMZ-N-24-0053.

Projektbeszámoló: Tarján, Rákóczi út 11. sz. alatti ingatlanvásárlás, 2. ütem
A támogatást igénylő adatai: Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat
Székhely: 2831 Tarján Rákóczi u. 39.
Projekt kezdő időpontja: 2024. május 15.
Projekt befejező időpontja: 2024. július 29.
Helyszín: 2831 Tarján Rákóczi 11. Helyrajzi szám: 17
Elnyert támogatás összege: 6.500 000 Ft
Hasznosulási cél:
A Tarján, Rákóczi út 11. szám alatti ingatlan megvásárlásával lehetőség nyílik -immáron saját tulajdonú építési területen – a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola majdani bővítésére, melyet az évek óta folyamatosan emelkedő tanulói létszám tesz indokolttá.
Célok, tevékenységek, időterv, programelemek, célcsoport, helyszín:
Tarján lakosságának és ezáltal az iskolában tanuló gyermekek létszámának folyamatos bővülése miatt a közeljövőben esedékessé válik a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola bővítése. Az iskola „A” és „B” épülete további tanterembővítést már nem tesz lehetővé, holott az iskolakorú gyerekek létszámának a következő években várható további növekedése és a nemzetiségi oktatás csoportbontásai indokolnák azt. Az iskola tervezett fejlesztése magában foglalja majd újabb tantermek, foglalkoztatók, közösségi helyszínek, udvar, gépkocsiparkoló kialakítását. Jelen ingatlanvásárlás jelentősége elősorban az ingatlan méretéből (2.800m2 alapterület) valamint annak előnyös, központi elhelyezkedéséből fakad, így megteremtettük a jövőbeni terveink között szereplő iskolabővítés alapját. A majdani iskolabővítés céljából megvásárolt ingatlan ideális az intézmény bővítés szempontjából, mivel:
- az iskola épületével közvetlenül határos, így tanulói létszám növekedésével biztosítható a gyerekeknek a nagyobb, tágasabb iskolaudvar, a B-épület bővítésével pedig további 4 tanterem épülhet meg a nemzetiségi oktatás csoportbontásaihoz.
- A szakosellátottság biztosítása és a pedagógushiány miatt pedagógusgarzonok (szolgálati lakások) kialakítása is lehetőség nyílik. Az ingatlan fekvéséből adódóan kiválóan alkalmas szolgálati lakás kialakítására.
- Az 1990-es évek jó gyakorlatát alapul véve szeretnénk ismét egy németországi vendégtanárt hozni az iskolába, hogy anyanyelvi hátteret biztosítunk a kétnyelvű képzésünkben. A vendégtanár lakhatására is itt lenne lehetőség.
A projekt megvalósításának 2. ütemére a Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat 6,5 millió Ft támogatásban részesült Magyarország Kormányától, ezáltal a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola tőszomszédságában fekvő ingatlan vételárának második részletét is kifizettük a tulajdonos Tarján Község Önkormányzatának. A két ütemben megvásárolt és kifizetett ingatlan teljes vételára összesen 26,5 millió Forint volt.
A Tarján, Rákóczi út 11. sz. alatti ingatlanvásárlás 2. ütemét Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 6.500.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását! Pályázati azonosító: NEMZ-N-24-0174.

G’SANGVEREIN TARIAN 2023. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS BESZÁMOLÓ
G’SANGVEREIN TARIAN 2023. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS BESZÁMOLÓ
A Magyarország Kormánya Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által kiírt pályázaton elnyert összeget informatikai eszközök, irodaeszközök, fellépő ruhák, tárolók valamint a külső szakértő díjának támogatására szerettük volna fordítani, melyek magasabbra emelnék tevékenységünk szakmai színvonalát. Mindez nagyban hozzájárulna az általunk féltve őrzött értékek megóvásához, illetve a fiatal generáció részére is rendelkezésre állna. Ezzel a modern technikával megvalósul a nemzedékekről nemzedékekre történő helyi sváb kultúra megismertetése és átadása. Dalkörünk nem rendelkezik saját bevétellel. Annak érdekében, hogy a működésünkhöz szükséges kiadásokat fedezni tudjuk, a dalkör tagjai havonta tagdíjat fizetnek. Egyesületünk átlagéletkora 65-70 év, melyet szeretnénk csökkenteni ifjabb sváb gyökerű tagok toborzásával. Annak érdekében, hogy felkeltsük a fiatalabb nemzedék érdeklődését a sváb népdalok ápolására és megőrzésére, muszáj lépést tartanunk minden tekintetben a mai kor modern elvárásaival.
Az elnyert összegből az éves busz költséget fedeztük.
Részt vettünk a bécsi Városházán megrendezésre kerülő ádventi koncerten, illetve számos sváb kórustalálkozóra kaptunk meghívást, melynek a pályázaton elnyert összegnek köszönhetően eleget tudtunk tenni.
Néhány helyszín: Soroksár, Vecsés, Piliborosjenő, Üröm, Városlőd, Pusztavám, Győr, Ganna stb.
A személyszállítást Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 600.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette.
Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását!
Pályázati azonosító: CSSP-NEPZENE-2022-0270.

TARJÁNI KÁLVÁRIA DOMB 2022. ÉVI FELÚJÍTÁSA
Tarján déli határában található a kálvária domb kegyeleti hely, ami az 1850-es években épült. A második világháború idején teljesen elpusztult. Első, ideiglenes felújítására 1985-ben került sor. A második jelentős felújítás 2003-2004-ben történt, ekkor a kálvária teljesen újjáépült, hogy „Krisztus szenvedése által hirdesse a szeretetet és békét”. A 14 stáció Miskovics Béla tarjáni sírköves mester munkájának köszönhetően teljes felújításon esett át, az eredeti formát megőrizve az új stációk már betonból kerültek kiöntésre. A felújítás Tarján Község Önkormányzata és a Tarján Községért Baráti Kör szervezésének, munkájának, valamint a helyi családok adományainak köszönhetően valósulhatott meg. A képházakban a tarjáni kötődésű, budapesti keramikus, Szabó Kata által készített domborművek láthatók.
A Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat 2022-ben az „Útmenti keresztek 2022. évi költségvetési támogatása” pályázaton elnyert forrásból a tarjáni kálvária-domb felújítása mellett döntött. A 2004. óta eltelt 18 év alatt a kálvária keresztjei, a stációk, valamint a kálvária-domb tövében levő fa kerítés és kapu az időjárás viszontagságainak köszönhetően erősen megkoptak, festésük sérült, a korpusz aranyozása is erősen megkopott. Az elnyert pályázati forrásból a tarjáni kálvária Huj Ferenc és Töldezsán Zsolt vállalkozók bevonásával teljesen felújításon esett át. A kálvária kerítés- és kapu csiszolást és alapozást követően festésre került, a 14 stáció és a 3 kereszt tisztítása, javítása és festése is megtörtént. A kálvária domb tetején a keresztek közvetlen környékén egy 60nm-es felületen térköves pihenőhely került kialakításra és innen egy murvás járda vezet a kálvária domb túlsó oldalára, a Szőlőhegy útra. A Szent Jakab zarándokúton, ill. a Szőlőhegy felől érkező turisták és kirándulók a murvás járdán egy útjelző tábla segítségével könnyen eljutnak a kálvária domb tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Tarjánra.
A tarjáni kálvária-domb felújítását Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 3.000.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását! Pályázati azonosító: NKER-KP-1-2022/1-000125.