TARJÁN KISSZÁLLÁS DŰLŐBEN TALÁLHATÓ FAKERESZT ÉPÍTÉSE BESZÁMOLÓ

 

 

A felújítandó fakereszt a svábság jelképe. Őseink nagyon vallásosak voltak, e vallásosságot nem a régi formában, de a mai napig megőriztük. A vasárnapi miséken nagyon nagy számban vesznek rész fiatalok és idősek is. A múlt év folyamán volt hajnali roráté is, mely a régi hagyomány megújítása is. Célunk, hogy az utókor számára átadjuk a vallásosság érzését, gyakorolják vallásukat, a gyermekeket a templomba járásra szoktassuk. Dalkörünk számos egyházi alkalmakkor énekel egyházi énekeket, májusban májusi litániát szervezünk Mária énekek előadásával, mely igen régi népszokás. Ezeket szeretnénk átadni az utókor számára, hogy ne vesszen el hitünk és gyökereink megtartásával népszokásaink. A keresztet a II. világháború idején állíttatta a Schaller család annak reményében, hogy fiúk visszatér a háborúból. Sajnos miután gyermekük a háborúból nem tért vissza, a keresztet nem gondozta tovább a család. Emiatt a fakereszt korhadt állapotban volt található a Kisszállás dűlőben. A német Óhazában, tehát őseink által állított keresztek formáját megtartva készült el az új kereszt egy helyi asztalosmester javaslatát is, valamint a régi kereszt formáját is szem előtt tartva. Fából készült, fa háttérrel, egy kis tetőrésszel, és benne a korpusszal. A fakeresztet egy betonalapba helyezték, hogy masszívabb legyen és időtállóbb. A faragványokat időtálló páccal vonták be, valamint a fa hátteret is. A kereszt köré térkő került kb. 10 m2-en a jobb megközelíthetőség és az összkép miatt. A kereszt mellé egy kispad is került. Több német- és hazai weboldal tanulmányozásával, helyi asztalosmesterrel döntöttünk arról, hogy milyen is legyen a fakereszt. Magyarországi fakeresztekhez melyek a közelben is találhatók ellátogattunk és tanulmányoztuk formáját, és így döntöttünk a végső verzió mellett. 2 méter magas a mérete, szélessége 1 méter. A kereszt Szent Jakab és Mária zarándokút mentén található. A keresztavatóra 2022. október 30-án került sor többek között az érintett család, a helyi civil szervezetek, illetve a szőlősgazdák részvételével. Vendégeink között köszönthettük Erős Gábor Országgyűlési Képviselő Urat és Klinger Tamás Polgármester Urat is. A zord idő ellenére szép számban jelentek meg helyi lakosok is, Jó alkalom volt arra, hogy találkozzunk és a sváb nyelvet gyakorolhassuk.

Dalkörünket a Kisszállás dűlőben található fakereszt építésére Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 2.200.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását! Pályázati azonosító: NKER-KP-1-2022/1-000091.