TARJÁNI KÓRUSTALÁLKOZÓ BESZÁMOLÓ

 

 

Kórustalálkozónk 2022. május 21-én került megrendezésre a Tarjáni Közösségi Színtérben(Kultúrotthonban), 2831 Tarján, Rákóczi út 32. A Covid vírus miatt sajnos a helyszínen és az időponton is szükséges volt változtatni. Sajnos a kisebb összegű támogatás miatt a meghívott kórusok számát is kénytelenek voltunk csökkenteni, valamint a vacsora menüjét is olcsóbbra cseréltük. Az idei rendezvényen így összesen 6 meghívott csoport vett részt az ország különböző szegletéből. Az összes meghívott létszám 150 fő volt.  Meghívott vendégeinket vidám zeneszóval köszöntötte a helyi Általános Iskola zenekara. A kórustalálkozóra érkező csoportok gondosan kiválogatott sváb és német dalcsokrokat adtak elő, az újabb, kevésbé ismert dalokat örömmel hallgattuk.

Különösen ünnepivé tette a rendezvényt, hogy minden fellépő csoport a települése sváb népviseletében érkezett. A találkozó kiemelt színfoltja, hogy a csoportok egymás közötti társalgásnál is a sváb és német nyelvet használták leginkább. Természetesen a hivatalos köszöntés is két nyelven történt.

A hangszeres kíséret – többnyire harmonikakíséret – is fontos eleme a délutánnak.

A dalok között német nyelvű verses és prózai művek is elhangoztak, többnyire országos német szavalóversenyre jutott fiatalok előadásában.

A rendezvény méltóságát jelöli, hogy családok generációi ültek a közönség körében: unokák-dédunokák a nagyszülőkkel-szülőkkel.

A rendezvényt közös vacsora zárta, melynek elmaradhatatlan része a jó hangulatú dalolás.

A találkozó Tarjánban igazi ünnepnek számít, szép számmal jönnek el meghallgatni a fellépőket, és az ismert dalokat együtt énekli a közönség és a hallgatóság a résztvevő csoportokkal. A délután tetőpontja a két közös ének éneklése együtt a hallgatósággal, így mintegy kétszázan énekeltük a záródalt.

A falu kiemelt rendezvényei közé sorolható ez a magas színvonalon megrendezésre kerülő országos találkozó, melyet a helyi falutévé minden évben rögzíti, digitalizálja és elérhetővé teszi minden érdeklődő számára. Az előkészítési munkálatokban segédkeznek a helyi civil szervezetek, akik természetesen lelkes résztvevői rendezvényünknek.

A tarjáni kórustalálkozót Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 600.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását! Pályázati azonosító: NKUL-KP-1-2022/2-001189.