
Klinger Tamás
Posts by Tamás Klinger:


Hercegkúti szakmai kirándulás – BESZÁMOLÓ
Hercegkúti szakmai kirándulás - BESZÁMOLÓ
Dalkörünk vezetője 40 éve nagy lelkesedéssel dolgozik azon, hogy a helyben fellelhető sváb és német népdalokat összegyűjtsük, megőrizzük, és majd átadjuk az utókor számára. Mint a legtöbb kórustagunk, sajnos ő is az idősebb korosztályt képviseli, ezért kiemelt fontosságú feladatnak érezzük az ő utánpótlását. A mai világban ez egy rendkívül nehéz feladat. Annak érdekében, hogy felkeltsük a fiatal nemzedék érdeklődését a sváb népdalok ápolására és megőrzésére, muszáj lépést tartanunk minden tekintetben a mai kor modern elvárásaival.
Énekóráink nyitottak, szívesen várjuk a sváb kultúra iránt érdeklődő ifjúságot. Ezen kívül helyi rendezvényeken is próbáljuk magunkhoz csalogatni a sváb hagyományok iránt érdeklődő fiatalokat vidám, jó hangulatú rögtönzött próbáinkkal.
A különböző települések kultúrájának, hagyományainak megismertetése szintén vonzó lehet számukra. Ezen célból kerestük fel Hercegkút települést. Megismerhettük a településen működő kórus hagyományait, értékeit és szokásait. Ezzel a látogatással felelevenítettük a sok évvel ezelőtt kialakult jó kapcsolatot kórusaink között. Nagyon sok hasznos információval lett gazdagabb mind a Tarjáni, mind pedig a Hercegkúti kórus is. Sok, számunkra ismeretlen sváb népdalt, népi szokást ismerhettünk meg a két napos látogatás alkalmával. Több tizenéves fiatalt is bevontunk ebbe a programba. Örömmel tapasztaljuk, hogy közülük néhányan állandó tagjai lettek a próbáinknak.
A program időpontja: 2022.06.11 – 2022.06.12.
Helyszín: Hercegkút
Létszám: 36 fő
Programterv: A település, illetve a sváb népszokások, hagyományok megismerése. A helyi tájház és a település nevezetességeinek megtekintése. Az est folyamán autentikus helyi sváb ételt szolgátak fel vendéglátóink, majd ezt követően mindkét csoport bemutatta a saját dalkincseit. Az este egy jó hangulatú, közös énekléssel zárult.
A szakmai kirándulást Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 1.122.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását! Pályázati azsonosító: NEAO-KP-1-2022/2-001242.

Esőzések – Vízelvezetés
Tájékoztatom Tarján község lakosságát, hogy belterületen az árkok rendben- és tisztántartása az érdekelt tulajdonosok, illetve az ingatlant egyéb jogcímen használók feladata.
A víz elvezetését, elszivárgását folyamatosan biztosítani kell, ezért az árkokat rendszeresen ki kell tisztítani, a feltöltődött árkokat ki kell mélyíteni, a növényzetet ki kell irtani, a kapubejárók alatti vízátfolyást megfelelő méretű cső elhelyezésével kell megoldani.
A közelmúlt esőzései kapcsán a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről Tarján településen a csapadékvíz-elvezető árkok ellenőrzésére kerül sor.
A telek, terület csapadékvíz-elvezetési rendszerét úgy kell kialakítani, hogy a víz a terepen és az építményekben, a szomszédos telkeken és építményekben, valamint a közterületen kárt (átázást, kimosást, korróziót stb.) ne okozzon, és a rendeltetésszerű használatot ne akadályozza.
A csapadékvizet telken belül kell elszivárogtatni, ha ez a – saját és szomszédos – telkek, építmények állékonyságát és rendeltetésszerű használatát nem veszélyezteti.
Telekről csapadékvizet a közterületi nyílt vízelvezető árokba csak zártszelvényű vezetékben és az utcai járdaszint alatt szabad kivezetni. Amennyiben a vízelvezető árok a közút tartozéka, az út kezelőjének hozzájárulását be kell szerezni.
Az épületekről és ingatlanon belül összegyűlt csapadékvizet a szennyvízcsatorna-hálózatba bevezetni TILOS!
Klinger Tamás polgármester

A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség megkezdte a 2023-27-es LEADER időszak tervezési feladatait
A Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség megkezdte a 2023-27-es LEADER időszak tervezési feladatait
A Komárom-Esztergom és Fejér vármegyében tevékenykedő LEADER szervezet, a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség létrehozta azt a csoportot, amely a 2023-27-es időszak vidékfejlesztési, LEADER tervezési feladatokat látja majd el az elkövetkezendő hónapokban. A 14 fős Tervezést Koordináló Csoport első szakmai egyeztető megbeszélését áprilisban, a környei Művelődési Házban tartotta. A tagokat Schunder Tibor, az egyesület elnöke és Móricz Beáta, munkaszervezet vezető köszöntötte, és ismertették a legfontosabb feladatokat. A csoport tagjai bemutatkozással folytatták a szakmai diskurzust. Móricz Beáta munkaszervezet vezető elmondta, hogy januárban kezdeményezte az egyesület a 2023-27-es időszak LEADER HACS címbirtokosság előzetes elismerését, melynek során a korábbi időszakokban is együttműködő 38 település deklarálta részvételét, mely 68 298 lakost jelent.
A Tervezést Koordináló Csoport tagjai ezután rátértek a konkrét feladatok egyeztetésére. Legfontosabb célkitűzés lesz a Helyi Fejlesztési Stratégia értékelése, valamint majd a véglegessé vált fejlesztési dokumentum kommunikálása a Vértes-Gerecse Közösség térségében. De addig is első lépésként projekt adatlapokat dolgoznak ki különböző szektorok és téma területek részére, melyeket az érintett településekre, és szervezetek részére (önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek, egyházak, stb.) szeretnének majd eljuttatni. Ezután több településen – járásonként – fórumok kerülnek megtartásra, ahol a résztvevők is elmondhatják fejlesztési elképzeléseiket, terveiket a vidékfejlesztésben. A Tervezést Koordináló Csoport összegzi majd a beérkezett projekt adatlapokat és a fórumokon elhangzottakat, majd ezeket figyelembe véve elkezdi az intézkedések kidolgozását. Ezekből az intézkedésekből alakulnak majd ki a pályázati felhívások.
Az első szakmai megbeszélésen már több olyan szempont is szóba került, amelyek a pályázati felhívásokban megjelenhetnek, ilyenek pl. az energiahatékonyság, az esélyegyenlőség, a natúrparkok szerepe, közösségépítés-és erősítés, innovatív megoldások.

Tarján, Rákóczi út 11. sz. alatti ingatlanvásárlás, 1. ütem Projektbeszámoló
A támogatást igénylő adatai: Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat
Székhely: 2831 Tarján Rákóczi u. 39.
Projekt kezdő időpontja: 2022. február 15.
Projekt befejező időpontja: 2023. március 31.
Helyszín: 2831 Tarján Rákóczi 11. Helyrajzi szám: 17
Elnyert támogatás összege: 20 000 000 Ft
Hasznosulási cél: A Tarján, Rákóczi út 11. szám alatti ingatlan vásárlásával lehetőség nyílik az iskola bővítésére, a szabadtéri színtér növelésére, a tanári stúdiólakások kialakítására.
Célok, tevékenységek, időterv, programelemek, célcsoport, helyszín:
Tarján lakosságának és ezáltal az iskolában tanuló gyermekek létszámának folyamatos bővülése miatt a közeljövőben esedékessé válik a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola bővítése. Az iskola „A” és „B” épülete további tanterembővítést már nem tesz lehetővé, holott az iskolakorú gyerekek létszámának a következő években várható további növekedése és a nemzetiségi oktatás csoportbontásai indokolnák azt. Az iskola tervezett fejlesztése magában foglalja újabb tantermek, foglalkoztatók, közösségi helyszínek, udvar, gépkocsiparkoló kialakítását. Az iskolabővítés érdekében Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat, mint fenntartó az Iskola szomszédságában lévő ingatlant tervezi megvásárolni, ami ideális az intézmény bővítésére, mivel:
- A gyermeklétszám növekedése indokolja a nagyobb udvar meglétét, több terem biztosítását a nemzetiségi oktatás csoportbontásaihoz.
- A szakosellátottság biztosítása és a pedagógushiány miatt pedagógusgarzonok (szolgálati lakások) szükségszerűvé váltak. Az ingatlan egy része kiválóan megfelel szolgálati lakásnak.
- Az 1990-es évek jó gyakorlatát alapul véve szeretnénk ismét egy németországi vendégtanárt hozni az iskolába, hogy anyanyelvi hátteret biztosítunk a kétnyelvű képzésünkben. A vendégtanár lakhatására is itt lenne lehetőség.
A projekt megvalósításának 1. ütemére a Tarjáni Német Nemzetiségi Önkormányzat 20.00.000,- Ft támogatást kapott a Kormánytól, így a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola tőszomszédságában (Tarján, Rákóczi út 11. szám alatt) található ingatlan vételárának első ütemét kifizettük a tulajdonos Tarján Község Önkormányzatának. Az ingatlan vételárának teljes kifizetését, illetve az épület majdani átépítést, felújítást követően kiválóan szolgálja a fent vázolt hasznosulási célokat.
A Tarján, Rákóczi út 11. sz. alatti ingatlanvásárlás 1. ütemét Magyarország Kormánya a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-n keresztül 20.000.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Köszönjük Magyarország Kormányának támogatását! Pályázati azonosító: NEMZ-N-22-0072.

KORMÁNYABLAKBUSZ ÉRKEZIK TARJÁNBA (Május)
KORMÁNYABLAK BUSZ ÉRKEZIK TARJÁNBA
KÖZÖSSÉGI HÁZ, RÁKÓCZI ÚT 32.
- MÁJUS 19. 10:00 – 11:00
INTÉZHETŐ ÜGYEK:
Többek közt a lejárt okmányok cseréje, például
• személyi igazolvány
• útlevél
• jogosítvány
• lakcím
• diákigazolvány
(Illetékfizetésre csak bankkártyával van lehetőség.)
HÁZHOZ VISSZÜK AZ ÜGYINTÉZÉST

Fotópályázat Tarján német nemzetiségi múltjáról és jelenéről
In Tarian lebn – Tarian liebn – Fotópályázat Tarján német nemzetiségi múltjáról és jelenéről
A Német Nemzetiségi Egyesület fotópályázatot hirdet 12 éven felüli alkotók számára Tarján községben még élő német nemzetiségi hagyományokat, a nemzetiségi identitáshoz kapcsolódó életérzést és az azok eredeti megjelenését bemutató alkotások készítésére, meglévő fotó beküldésére.
A képeket digitális formában a deutschklub@deutschklub.hu címre várjuk 2023. április 30-ig. Amennyiben a kép(ek) mérete meghaladja a 10 Mb-ot, úgy kérjük az alkotásokat egy tárhelyre feltölteni, ahol eredeti méretben elérhetőek és letölthetőek, valamint a tárhely elérhetőségét megküldeni.
Nevezési díj nincs!
A legjobb képekből 2023. május havában kiállítás készül a testvérvárosi jubileumi ünnepség részeként a németországi testvérvárosunkból, Staufenbergből érkező vendégek, a község lakói és látogatói számára.

Millió lépés az iskoláért
Varga Dominik vagyok, és van egy üzenetem!
Vegyétek fel a kesztyűt, mert az első héten én vagyok a Millió lépés az iskoládért kihívója❗️
Miért én❓ Mert 4 évesen – súlyos betegség miatt – új májat és vesét kellett kapnom, 14 évesen most mégis aktívan focizom, teniszezem és asztaliteniszezem. Higgyétek el, mindennap gyűjtöm a lépéseket a sulimnak! 👟
Mindegy, hogy tesióra vagy aktív versenysport, minden lépés számít! Tartsatok velem❗️
#milliólépésaziskolákért #bennevagy
#milliolepesazisoladert

Ismét SULIZSÁKolás!
Ismét eljött az idő a papírgyűjtéshez hasonló programunk ideje
a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában!
Ezzel a megmozdulással a Tarjáni Gyermekekért Alapítványának gyűjtünk pénzt!
Végre megszabadulhatunk a -reméljük már hónapok óta- bezsákolt, előkészített ruhák, cipő, táskáktól. Végre lesz hely a garázsban, padláson másnak is 😊
28.-án kedden 13-16 óráig
29.-én szerdán 13-16 óráig,
30.-án csütörtökön 12-14.-ig!
Helyszín: Sportpálya öltözője, (Kraftwerk mellett)
Lehet 35-40 l-es kukazsákba is pakolni, max. 10 kg! Cipők párban-, letisztítva legyenek.
(megírni, címkézni nem kell semmit!)
Természetesen a falu-, és környékünk minden kedves lakója segítheti „zsákolásával” az iskolát.
További információkat a www.sulizsák.hu oldalon tudtok találni.
Köszönjük szépen Mindenkinek a részvételt és a segítséget!

Települési mobil applikáció
Ingyenesen letölthető applikációt indít Tarján Község Önkormányzata
Településünk jelenlegi kommunikációs csatornáin keresztül nem tudjuk Tarján összes lakóját elérni. A papír alapú újság lassú és költséges, ma már szinte mindenki mindent online, azonnal és könnyen feldolgozható formában szeretne elérni. A weboldalak helyett a forgalom a mobil felületre, a közösségi weboldalakra, illetve a mobil alkalmazások irányába mozdult el.
Ezért döntöttünk egy mobiltelefonra letölthető applikáció indítása mellett.
A felületen megtalálhatóak az aktuális hírek, információk, események, rendezvények, rendelési idők.
Új információk, aktuális hírek feltöltésekor az alkalmazás azonnal jelzést küld, így biztosan nem marad le senki az újdonságokról
Az applikáció letölthető innen:
Szeretnénk, ha ezzel az új, jövőbe mutató rendszerrel a lakosság számára az információk elérését és a tájékozódást megkönnyíteni.